Mesterpedagógusok tanácskoztak rendhagyó körülmények között

– Bereg megyei Sonkád-on idén rendezték meg harmadik alklaommal a Mesterpedagógusok Szabadegyetemét. A Budapesttől 300 kilométerre fekvő , alig ezer fős kistelepülés vezetése, a szervezők idén is sok előadót, szakmai vezetőt, prominens személyt és érintett szakembert hívtak a mesterpedagógusokat érintő témák körbejárására. Hangulatos beszámoló a cikkben, Szabadegyetem jövőre Sonkádon!

Az ukrajnai határhoz közeli kis szatmári település, Sonkád ismét a Túr és Öreg-Túr folyók találkozásához invitálta az ország minden pontjáról az óvónőket, tanítókat, tanárokat, fejlesztő pedagógusokat, gyógypedagógusokat és szakoktatókat, intézményvezetőket és kiemelten: mesterpedagógusokat. 2017. június 28. és július 1. között rendezték meg a Mesterpedagógusok III. Sonkádi Szabadegyetemét a település külterületén, a Magister Campusban. Ott hangzott el az Oktatási Hivatal elnökének, Dr. Gloviczki Zoltánnak az előadásában a címben olvasható idézet: „Sonkád új nevet kap, úgy fogják hívni: Sonkánk”.

Nagyon sok van ebben a nyolc szóban. Egy jóval ezer fő alatti lakosságszámú, iskolával sem rendelkező kicsiny szatmári falu, melynek a nevét – bocsánat a sonkádiaktól – jószerével senki sem ismerte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határain túl, hirtelen felkerült a magyar közoktatás térképére. Három év alatt elérte, hogy már oktatáspolitikai és szakmai tanácskozásokon emlegetik a nevét, utalnak az ott történtekre, elhangzottakra. Innen tekintve Sonkádot valóban sokan, mind többen magukénak érzik, ezért valóban találó a település nevével végrehajtott szójáték. A sonkádiak többsége talán nem is tudja, hogy minek lett a részese.

A Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyeteméről az elmúlt kettő évben egy-egy interjúban beszámoltunk. Persze a messziről jött ember – Sonkád jó háromszáz kilométer Budapesttől– bármit mondhat, ezért idén úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a rendezvényt.

“Tanár – gyűlés a Kisbukónál”

2017. június 28-án délután, mintegy három órás autózás után tűnt fel a Sonkád településjelző tábla. Megnyugodva láttuk mindjárt mellette egy hatalmas molinón, hogy jó helyen járunk: bizony most és itt rendezik meg a Mesterpedagógusok III. Sonkádi Szabadegyetemét. Az útbaigazító táblák viszonylag egyértelműek, bár nehezen felfedezhető magasságba kerültek kihelyezésre. Erre is alapozva a Polgármesteri Hivatal, vegyesbolt és kocsma által határolt háromszögszerű terecskén megállítottunk egy helybélinek vélt férfit, és az iránt érdeklődtünk, hogy miként jutunk el a Szabadegyetemre. Látszott a tekintetén, hogy fogalma sincs, miről is beszélünk, de a mellette álló mindjárt mondta neki, hogy az idén ismét megrendezett nagy „tanár-gyűlés” után érdeklődünk. Erre már kaptuk is a választ: menjünk tovább ezen az úton végig a Kisbukóig. Az meg hol van? Hát ahol most rengeteg autó áll-hangzott a válasz.

Vegyesbolt, kocsma, Magister Campus

A Kisbukónál valóban sok autó parkolt, viszont kevés embert láthattunk, de ezen nem is csodálkoztunk, hiszen a program szerint a részvevők ezekben a percekben még Szatmárnémetiben tartózkodtak. Volt időnk körbe nézni, ismerkedni a helyszínnel, amelyet a szervezők Magister Campusnak hívnak. Igazat kell adni a szervezőknek: tényleg csodálatos környezetet jelentenek a folyók az ártér és a töltés.

Amíg a Szabadegyetem résztvevői a határon túli szatmári kiránduláson voltak, lehetőségünk volt a szemlélődésre. A környezetből szembe ötlően emelkedett ki a hatalmas központi sátor, benne a rengeteg tíz fős körasztallal, a színpaddal és az igazán impozáns ledfallal. Már a látvány biztosított, hogy itt igazán komoly dolgok fognak történni. A témaszigeteknek helyet adó hat darab száz négyzetméteres sátor az Öreg-Túr két partján került elhelyezésre, bennük székel, asztalok, projektor, és némelyikben hangosítás. Minden azt szolgálta, hogy megfelelő körülményeket teremtsen a vitaindító előadásoknak, a csoportmunkáknak és konzultációknak.

És ott volt a kihagyhatatlan faluudvar, ahol bemutatják a helyi népművészet hagyományait és új termékeit. Ami azonban leginkább megfogó, az a kihelyezett konyha, a sonkádi ízekkel és az ott dolgozók által keltett hangulattal: vidám nevetéssel és egymás hangos „ugratásával”.

Készségesen várták a pedagógusokat- és jött a Hullám

  A helyi emberek készségesek a végtelenségig, s nem zavartatják magukat attól, hogy idegenek sétálnak, fogyasztanak a közelükben. Mikor erre rákérdeztünk, a világ legtermészetesebb módján válaszolták, hogy az utóbbi években hozzászoktak ehhez, hiszen Tibi többször szervezett ide 40 főstől egészen az ötszáz főig különböző programokat a tanároknak. Tibi, azaz Iszák Tibor, a polgármester, a Mesterpedagógusok Sonkádi Szabadegyetemének megálmodója és megvalósítója. Beszélni most még nem tudtunk vele, mert az egyik busszal ő is elment Szatmárnémetibe. Addig viszont kihasználtuk a falusiak által biztosított információforrást. Megtudtuk, hogy több tucatnyian dolgoznak a rendezvényen. Vannak asszonyok bent a faluban a konyhán, míg a többiek idekint, és idén már gyerekek is segíthetnek nekik. Ezen a területen a polgármester felesége, Krisztina az irányító, azonban vele sem lehetett beszélni, mert éppen a faluba sietett vissza, a helyiek szerint aznap már vagy huszadszor. Nem egyedüli az esete. Amíg a nők a sütés-főzéssel és kiszolgálással voltak elfoglalva, addig az 5-6 férfi segítő folyamatosan szállított, pakolt és szerelt.

Külön csoportot alakítottak a Szabadegyetem hallgatóinak segítése, tájékoztatása, és a szakmai munka támogatása céljából. Ebben a helyi hivatali dolgozók és a szomszédos falu – ahol Iszák Tibor az iskola igazgatója – pedagógusai tevékenykedtek.

dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke, Iszák Tibor, polgármester, a rendezvény megálmodója és megvalósítója és Sipos Imre, az EKE OFI igazgatója a fotón

Határtalan akadályt győztek le

Közben este lett, és a kiadott program szerint már A hullám című filmet kellett volna vetíteni, de még a vacsora sem kezdődött el, sőt a kirándulók sem érkeztek vissza. Érdeklődtem a segítőknél, hogy akkor mos hogyan is alakul a program, azonban ők csak annyit válaszoltak, erről kérdezzük meg a két nem sonkádi főszervezőt, akik a tervezettel ellentétben mégsem utaztak Szatmárnémetibe, mert a Campuson kellett még dolgozniuk, azaz Marikát és Gézát. Vagyis Tóth Máriát és Hollósi Gézát, akikről már a megelőző szabadegyetemekkel kapcsolatban beszélt Iszák Tibor. Ők segítették minden alkalommal a programok megalkotásában és a szervezésben. Mégsem kérdeztük őket, mert közben megérkeztek a buszok, és a hallgatók gyorsan leültek vacsorázni. Iszák Tibor azonban nem az asztalok felé vette az irányt. Morgott valamit arról, hogy a határon egy órán keresztül vizsgálták a papírjaikat, majd beült az autójába és közölte, hogy pár perc múlva visszajön a faluból és hozza azt, ami még kell az estéhez.

A cikk terjedelme nem engedi meg, hogy a további három nap programjáról részletes beszámolót közöljünk. Az előadások és a témaszigetek a tervezett ritmusban váltották egymást. Akadt, ami programban leírthoz képest nem valósult meg – az előadó nem érkezett meg – azonban a szervezők ezeket a problémákat flottul megoldották, úgy formálták menet közben a programokat, hogy a résztvevőknek szinte fel sem tűnt a változás. Ha esetleg mégis, akkor sem lehetett hallani egyetlen elégedetlen hangot sem.

Az előadásokon idén több volt a szakma, és lényegesen kevesebb a szakpolitika. Mondhatjuk, hogy a korábbi évekhez képest tovább színesedett a paletta, mégsem vesztette el egységes jellegét a rendezvény, mert a strukturáltságát megőrizte.

De mi is az a témasziget?

Ami „kívülállóként” továbbra is rejtély, az a témasziget. Az eredetét tudjuk – kezdetben stégeket vizionáltak a Túrra -, azonban megfoghatatlan, hogy miként alakul ki a tematikája, a módszertana és a szerkezete. Ha az elmúlt három év szabadegyetemeinek programjait egymás mellé tesszük, akkor érezhető a számbeli, a tartalmi és a strukturális változás. A várhatóan népszerű témák – és/vagy témasziget vezetők – már kétszer is megjelentek. Ezzel párhuzamosan úgy osztották ki a sátrakat és az időpontokat, hogy akit egy „témacsokor” kiemelten érdekel, mindegyik szigeten részt tudjon venni. Újdonságként a 2017. évi programban megjelentek pedagógiai-szakmai témák,meglehetősen nagy érdeklődéstől kísérve. A témaszigeteken alkalmazott módszerek is változatos képet alkotnak: tájékoztató vagy vitaindító előadás, workshop, vita, konzultáció, csoportos munka, fórum, hogy csak a leglényegesebbeket említsem. Van témaszigetvezető és szükség esetén segítő vagy segítők, és természetesen a szükséges technika és felszerelés. Nem értem, hogy miként lehetséges, de úgy tűnt, hogy bármelyik témaszigetre bármikor menet közben is lehet és érdemes csatlakozni, mindegy, hogy tizenötödik vagy hatvankettedik résztvevőként.

A szabadegyetem sikerének titka:

Mikor azt kérdeztem Iszák Tibortól, hogy hogyan csinálják ezt, nevetve csak annyit mondott: „Rengeteg munkával, de ez nagyobb titok, mint a Coca-Cola összetétele”. Majd bement az egyik témasziget sátorba, ahol a különböző intézményfenntartók részére szervezett fórumon szerepelt polgármesteri minőségben. Ott jelentette be az érdeklődőknek a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese, hogy mostantól milyen eljárással számolják az engedélyezett pedagógus álláshelyeket, majd záporozni kezdtek a kérdések.  Közben folyamatos jókedv hangjai hallatszottak a szomszédból, ezért átnéztem. Egy pszichológus tréningjébe csöppentem, illetve tréningje elé, mert a száz négyzetméteres sátorban már nem fértek el az érdeklődők.

Mesterek, Buli, Sonkád

Meg kell említeni, hogy a szakmai rendezvényeken túl jelentős élményeket tartogattak az esti programok is. A hallgatók együtt táncoltak a Nyírség Táncegyüttessel és a Kiss Kata Zenekar táncosaival, azután az éjszakába nyúlóan már a DJ vagy egy party zenekar muzsikájára. Az utolsó nap nem maradt el a hagyományos virágdobás a Túrba, amikor este 22 órakor valamennyi hallgató végigsétált a fáklyákkal kivilágított töltésen és ártéren, majd egy-egy szál virágot dobott a Kisbukónál a vízbe, miközben az ártér közepén egy hatalmas máglyát gyújtottak. Mit mondhatnék, felemelő látvány volt.

Az időjárás kevésbé volt kegyes. Hol hőség tombolt, majd hullott az eső. Szerencsére egyik sem zavarta túlzottan a program megvalósítását. Mikor szombat délben a főszervező kiállt a tömeg elé, hogy bezárja az „Egy csónakban evezünk” Mesterpedagógusok III. Sonkádi Szabadegyetemét, ismét szép nyári nap köszöntötte a résztvevőket és a megvalósítókat is, akiket Sonkád polgármestere külön kiemelt. Megható volt látni és hallani azt a jelenetet, amikor a résztvevő pedagógus tömeg hosszasan állva tapsolva köszönte meg a segítő-kiszolgáló – a sátor végében felsorakozott – sonkádiak munkáját és vendégszeretetét. Még pár mondat, néhány taps, és be is fejeződött a 0+3 napos rendezvény.

“Málé lapótya” és az értékelés: “Semmi más nem kell”

A nagysátor előtt még sikerült utolérni Iszák Tibort, akit kértem, értékelje az elmúlt napokat. Udvariasan arra kért, hogy várjak egy-másfél órát, amíg a zárással kapcsolatos kötelességeinek eleget tesz, azonban nekünk már indulni kellett. Végül értékelte aSzabadegyetemet minden percében több száz pedagógus a figyelmével, aktivitásával és jókedvével. Ennél több talán nem is kell. Egyetlen dolgunk maradt már csak Sonkádon. A faluudvar utolsó meglátogatása, ahonnan gyanúsan sokan jöttek ki alufóliába burkolt csomagokkal, és félő volt, hogy nem tudom beszerezni mindazt, amit már elhatároztam. Kényszert éreztem, hogy vigyek haza a különböző ízesítésű, sajátságos formájú rétesekből, és biztos voltam benne, hogy vár rám néhány darab a korábban sosem látott, hallott és ízlelt ételből, a málé lapótyából. 

(moderniskola.hu)