Sonkád feltehetően a honfoglalás idején keletkezet település. Kisközség a Szamos-közén a Túr vize mellett fekszik – írta a Szatmár vármegye krónikása. Földje agyagos, búzatermelése bőséges és szénatermő helyei is bőven akadnak. Sonkád neve első ízben, egy 1181-ben kelt, a cégényimonostor birtokait megerősítő oklevélben bukkan fel. Hajdan csaknem mindenütt erdők környékezték. 1810-ben még a Túr-erdő, Éger-erdő, Gordon-erdő és a Cserköz erdő övezte.

Az 1870-es évekre ezeket az erdőket már majdnem teljesen kivágták. Határát a Túr sokszor elöntötte és kisoványította. Ez a veszélye csak az 1928-ban kezdett Új-Túr csatorna és védőgát megépítésével szűnt meg. Az 1910-es években határa 3438 kataszteri holdat tett ki. A cégényi monostort a Túr-vidéket királyi adomány alapján bíró Szente-Mágocs nemzetség egyik tagja, Kölcse ispán alapította 1150 körül, s ő volt az, aki a monostornak jelentős birtokokat jutatott ezen a környéken.

A falu más földesurai még ezen időszaktól a Kállay, Újhelyi, Eötvös és Kürth, valamint más kisebb családok voltak. Bár a XVI. század közepén Sonkádon – ekkor negyvenhat portát, szegény, új és egyéb adózót írtak össze – az idegen részbirtokosok kerültek túlsúlyba, mégis még mindig egy családtagnak: Csaholyi Ferencnek volt a legtöbb jószága a településen. A Csaholyi-vagyon miatt a családba való beházasodás igen előnyösnek számíthatott a megyei és a távolról Magyarországra szakadt nemesek számára. Ilyen módon szereztek részbirtokot Sonkádon a XVI. század folyamán – többek között – Tardy Literátus Máté, az ecsedi vár provizora, a horvát származású brebiri Melith György, valamint unokatestvére, radnóczi Petrichevich Miklós, továbbá lekcsei Sulyok István és örököseik. A faluban a birtokos nemesek közül a nem túlságosan jómódú lekcsei Sulyok István az első, akiről tudjuk, hogy Sonkádon lakott (1579), ott volt nemesi kúriája, s akit minden bizonnyal az ottani, akkor már valószínűleg a reformátusok kezén lévő templomban temettek el, valamikor 1589 után.

A tatárok 1594-ben, a törökök 1661-ben vonultak át a megyén, egy 1662. évi jegyzőkönyvből pedig megtudjuk, hogy a szatmári német helyőrség 250 forint kárt okozva megsarcolta a falut. Ennél is sokkal nagyobb kárt okozott az a tízezer fős tatár sereg, amely Besztercénél betörve pusztított a vidéken. Javait a sonkádi lakosság a templomba hordta, és ott védekezett, de hiába, mert a tatárok felgyújtották a tetőzetet, és mindent elégettek. (A tűzvész emlékét a régészeti kutatás során azonosított, az addig használt döngölt agyag járószint átégett felszíne is megőrizte.) A helyreállítás megkezdésére sokáig kellett várni. A templomot még az 1734. évi és az 1736. évi vizitációs jegyzőkönyvekben is mint a tatárok által fölégetettet és elhagyottat említik. Amikor végre megkezdődött a helyreállítás, a kényszerűség miatt a gyakorta alkalmazott eljárásnak megfelelően először csak zsúppal tudták befedni az épületet.

1900 körül a Kölcsei rokon, Kende bárónak volt itt nagyobb birtoka. Kocsis József lelkész Sonkádon 1880-ban 16 véka alappal magtárt alapított. 1881-ben úrbéres cserközerdő fáit a lakosok felosztván egymás között kivágták. 1884-ben lelkész elnöklete alatt fogyasztási szövetkezet alakult. 1945-ig Sonkádon nagybirtok rendszer volt a meghatározó. Volt Bárói uradalom is, de a lakosság 90%-ban a mezőgazdaságból élt, ennek kb. 10%-a 5 holdas paraszt vagy törpebirtokos volt. 1945 után a felszabadulást követően a parasztságnak beteljesült a várva várt vágya földet kapott / aki igényelt /, mert a bárói birtokból bőven jutott. 1945-49-ig egyénileg gazdálkodott mindenki. 1948-ban megalakult az úgynevezett Termelőszövetkezet. Azok a szegényparasztok, akik nem voltak ellátva a gazdálkodáshoz szükséges eszközökkel beléptek ebbe a szervezetbe. A Tsz két típusú volt. Előbb csak külön – külön gazdálkodtak a földben, de mint tagok terméküket közösen értékesítették. Később már együtt gazdálkodtak és együtt értékesítettek. 1953-ban az úgynevezett Nagy Imre kormány megalakulása után olyan rendeletet hoztak, hogy aki ki akart lépni a TSZ-ból az megtehette, és ha tudott elmehetett máshová dolgozni, például bányákba. Az 1956-os forradalomkor megszűntek a TSZ-ek. Ennek következtében a mezőgazdaságot és a termelőszövetkezeteket újjá kellett éleszteni. Az 1960-ban Sonkád Új Élet Termelőszövetkezet néven megalakult TSZ-nek községünkben a növénytermesztés és az állattenyésztés volt a fő tevékenysége. Búzát, kukoricát, dohányt és cukorrépát termesztettek. Az állattenyésztésben szarvasmarha és juhtartással foglalkoztak. A 10-15 átlag aranykoronás földeken nagyon nehéz volt a gazdálkodás, a terméshozamok nagyon alacsonyak voltak. A községünkben megalakuló termelőszövetkezet elnökévé a tagság Radács Sándor helyi gazdát választotta meg. A megalakulás utáni években a tagok járandóságát készpénzben kifizetni nem tudták. A dolgozók teljesítményét úgynevezett munkaegységekben mérték. Ami alapján a betakarítást követően ki-ki a megtermelt terményekből megkapta a teljesítménye utáni járandóságát. A 60-as évek végére már annyira megerősödött a TSZ, hogy az eladott termények árából valamennyi kevés készpénzt tudott tagjainak jutatni. Az egyesülésig az 1960-ban megválasztott Radács Sándor volt a szövetkezett elnöke. A 70-es évek elejére központilag szorgalmazták a TSZ-ek egyesülését bízva abba, hogy így életképesebbekké válnak. Ennek hatására 1974.01.01-vel három község egyesülésével /Kölcse, Sonkád, Fülesd/ létrejött Kölcse székhellyel működő Kölcse Kossuth MG TSZ, melynek elnöke: a járási pártbizottság egyik munkatársa Kotvász András lett. A nagymérvű állami támogatások révén sikerült egy a kornak megfelelő színvonalú gépparkot kialakítani. A közös szövetkezett gyümölcstermesztéssel is foglalkozott, mintegy 100 hektár almaültetvényt telepített. Sikerült az állattenyésztő telepeket is megfelelő színvonalúra feljavítani. Igy mindezeknek köszönhetően sikerült a gazdaságot egy intenzívebb fejlődési pályára állítani. De mivel a nagy létszámú tagságot még ezeknek a fejlesztéseknek a következtében sem tudta eltartani, kénytelen volt ipari bérmunkát vállalni. A nődolgozók részére úgynevezett műanyagüzemet hoztak létre ahol műanyag asztalterítőket gyártottak. A szakképzettebb fiatal férfiak számára úgynevezett vasüzemet hoztak létre, ahol lakatos és esztergályos munkát végeztek. Kotvász András nyugdíjazását követően Dr. Kávássy Pál lett a szövetkezett elnöke. Minden igyekezete ellenére az agrárolló egyre szélesebbre nyílása miatt a szövetkezett egyre nehezebb helyzetbe került. A 80-as évek végére már a bankok sem adtak hitelt a termelés finanszírozására, mivel a szövetkezet annyi tartalékkal nem rendelkezett, hogy a termelést hitel nélkül tudja finanszírozni. A csőd szélére sodródott.